websikehealthcheck

Hírek

A közös cél a magyar sport sikere – ismét színvonalas konferenciát rendeztünk

A sporttudomány és az innováció témakörében tartotta meg IV. Szakmai Konferenciáját Budapesten a Rátgéber László által vezetett Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány. A kiváló előadók között ott volt például az olimpiai bajnok férfi párbajtőr-válogatott pécsi vezetőedzője, Dancsházy-Nagy Tamás.

Sporttudomány és innováció terén hazánk legszínvonalasabb, legértékesebb konferenciasorozata a Rátgéber László által irányított Kosárlabda Specifikus Módszertani Központhoz köthető. Immár a negyedik ilyen eseményt szerveztük meg, amelynek helyszíne rendre Budapest, az impozáns Lónyay-Hatvany Villa.

A kiváló pécsi kosárlabda-szakember, Rátgéber László természetesen nagyon örül annak, hogy egy ilyen konferenciasorozattal, amely megszólítja a magyar sportban, a magyar sportért dolgozó legmagasabb szintű vezetőket, sporttudományos szakembereket, egyetemi vezetőket, sportolókat, gazdagítani tudja a Pécsi Tudományegyetem megjelenését, növelni tudja a súlyát a honi sporttudományos életben. Rátgéber hangsúlyozta, a további fejlődés érdekében elengedhetetlen egy úgynevezett High-Performance Center létrehozása, amely hidat képezhetne az élsport és a felsőoktatás között. A IV. Szakmai Konferencia után dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár így fogalmazott: „A Sporttudomány és innováció konferenciáján hangsúlyoztam, fontos, hogy a sportszakembereink megosszák tudásukat egymással, ne féljenek nemzetközi példákból tanulni és nyitni a sporttudomány újdonságai felé”.

A konferenciasorozat – amelynek fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – negyedik állomásán természetesen ott voltak a Pécsi Tudományegyetem vezetői is. Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, kiváló kezdeményezésnek tartja a konferenciasorozatot.

– Immár a negyedik konzultáció köszönhető a Mesternek, Rátgéber Lászlónak és csapatának, aki messzemenőkig elkötelezett a sportsikerek tudományos megalapításában. Ezzel a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi elismertségének is kovácsa. Az egyetem pedig nyitott azoknak az innovatív megoldásoknak a befogadásában, amelyek az élvonalban történő megkapaszkodást segítik. Az egyetemi modellváltás különösen alkalmassá teszi a kutatási és innovációs ökoszisztéma fejlesztését. Ez is visszaigazolja Ferenc pápa azon gondolatát, mely szerint „az egyetemek a reménység laboratoriumai”. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány közötti együttműködés sikerekkel kecsegtető alapot biztosít új megoldások kidolgozására, megvalósítására.

 

A konferenciát nagy érdeklődéssel hallgatta végig prof. dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke.

– A Pécsi Tudományegyetemen már évek óta kiemelt stratégiai elem a sport, azon belül is a sporttudomány. Talán az sem véletlen, hogy rendre kiválóan szerepel a PTE a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságokon, ami igazolja, hogy ez nem csupán egy, a vezetők által kijelölt út, hanem a hallgatók is magukénak érzik ezt az irányt. Jól érzékelhető tendencia, hogy a sport területén egyre nagyobb szerep hárul a tudományos háttérre, és azok az országok tudnak hosszú távon kimagaslóan teljesíteni, ahol erre a területre kiemelt figyelmet fordítanak. Ezért is örülök annak, hogy olyan szakembereink vannak, akár hazánkban, akár a Pécsi Tudományegyetemen, akik ezt felismerik, és akik ennek megfelelően dolgozzák ki a sportstratégiai fejlesztési irányokat. A konferencia is ennek a jegyében zajlott, így például Rátgéber László „High-Performance” központról, mint a jövő zálogáról szóló előadása, ami különösen magával ragadott – fogalmazott prof. dr. Bódis József.

 

Decsi István, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta, a PTE számos tevékenysége és innovatív kutatásai közt évek óta nagy szerepet kap a sport- és egészségtudományi terület.

– Fontos, hogy a PTE-n létrejövő eredmények minél nagyobb arányban támogassák a hazai sportsikereket, minél inkább kiszolgálják a klubok és szakemberek által felmerülő igényeket, és helyben, de országosan is hozzájáruljanak a teljesítmény fokozásához. A PTE nem csak tudományos támogatója, de aktív része is a hazai sportéletnek. Sportegyesületünk tagjai és hallgatóink közt nagy számban vannak élsportolók, a közelmúltban zárult paralimpián is büszkeséggel töltött el minket Konkoly Zsófia sikere! Ez a konferencia jó lehetőséget ad arra, hogy kövessük a kosárlabdában is folyó trendeket, és tudományos eszközeinkkel megfelelően tudjuk támogatni ennek a sportágnak is a fejlődését.

 

Prof. dr. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese elárulta, mint igazi sportszerető magyarnak, nagy élményt jelentett számára a konferencia.

– Rátgéber László egy valódi innovátor, akinek megannyi kosárlabdasikere, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia felépítése és ragyogó eredményei mellett az utóbbi években a sport és innováció témakörében megszervezett konferenciákat is köszönhetjük. Számomra e szakmai fórum valódi élményt jelentett, egyrészt három magyar olimpikon, az egykori kiváló labdarúgó, Szalai Ádám személyes visszaemlékezései, számos kiváló szakember – köztük a pécsi Dancsházy-Nagy Tamás, az olimpiai bajnok magyar párbajtőrcsapat vezetőedzője – mélyreható, izgalmas elemzése árnyalta jelentősen az élsportról, főleg annak hátteréről alkotott általános képet. A Pécsi Tudományegyetem számára is rendkívül fontosak e rendezvények, hiszen két karunkon, a Természet- és az Egészségtudományi Karunkon is zajlik sportképzés – ráadásul Rátgéber tanár úr az utóbbi fakultás oktatója –, ezer szállal kötődik intézményünk a Pécsi Egyetemi Atlétikai Clubhoz, sőt az idei évben is a PTE-nek ítélte oda a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség „Az Év Legsportosabb Egyeteme” megtisztelő címet. A konferencia különös jelentőséggel bír egyetemünk számára, ugyanis annak keretében a PTE is tagja lett annak a 13 magyar és kárpát-medencei felsőoktatási intézmény alkotta hálózatnak, amely a magyar egyetemi-főiskolai versenysport fejlesztése, magasabb szinten és szélesebb körben való megjelenítése céljából jött létre a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány és a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ kezdeményezésére.