A II. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia nyitja meg a 2022/2023-as szezont: július 23–24-én randevúzik újra a Rátgéber Kosárlabda Akadémián a sportág elitje. Nick Nurse, Robert „Bob” McKillop – csak két név az előadók listájáról kedvcsinálónak!
Hatalmas hazai és nemzetközi sikert aratott az I. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia, amelyre január közepén került sor Pécsett. Az esemény megálmodója, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, Rátgéber László már akkor bejelentette, hogy még idén megrendezik a másodikat: július 23–24-én gyakorlatilag a II. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciával kezdődik az új szezon Pécsett.
A résztvevők olyan előadókat is hallgathatnak, akik nagyon ritkán járnak Európában, hát még Magyarországon! Óriási megtiszteltetés a teljes magyar kosárlabda-társadalom számára, hogy elfogadta a meghívást és személyesen vesz részt a konferencián a 2020-ban az NBA-ben az Év edzőjének (Coach of the Year) választott, 2019-ben a Toronto Raptors csapatával bajnoki címet nyert Nicholas David Nurse, aki egyben a kanadai férfi válogatott szövetségi kapitánya. Szintén személyesen üdvözölhetjük majd Robert „Bob” McKillopot, a kosárlabda reformerét, forradalmárát, aki nem mellesleg Stephen Curry edzője volt, valamint részt vesz a konferencián a FIBA Europe Játékvezetői Bizottságának vezetője, Davorin Nakic is.
Reméljük, hogy a fentiekkel kedvet csináltunk a sportág tudományos ünnepéhez, és a július 23–24-i időpont bekerül a naptárakba! Természetesen a továbbiakban folyamatosan jelentkezünk majd újabb részletekkel a konferencia témáját és a meghívott előadókat illetően, akiket részletesen be fogunk mutatni. Lesznek még meglepetések!
A legfontosabb információk
Időpont: 2022. július 23–24.
Helyszín: Rátgéber Kosárlabda Akadémia, Pécs, Magyarország (Pécs, Megyeri út 74/1, 7632)
A konferencia nyelve: angol és magyar
Részvétel: személyes
Találkozzunk július 23–24-én Pécsett, mindenkit nagy szeretettel várunk!