A gerinc és a perifériás területek kezelését célzó háromnapos manuálterápiás képzést tartottak a Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központban a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ együttműködésével. A résztvevők a manuális medicina Londonból érkező specialistái, David Lintonbon és Emily Ho előadásait és gyakorlati tanácsait hallgathatták meg és sajátíthatták el.
A Londonból érkezett két szaktekintély, David Lintonbon és Emily Ho több mint 30 éve dolgoznak a manuális medicina területén, a kezeléseikhez egyedi megközelítést alkalmaznak. Az akupunktúrában és manuálterápiában szerzett ismereteik ötvözésével a páciensek egyéni szükségleteire tudnak összpontosítani.
A kiemelt sportakadémiák közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakemberei mellett a DEAC és a Soproni Darazsak Sportakadémia munkatársai is részt vettek a kurzuson a többi magyar és szerb résztvevő mellett, és a pécsi képzés során megismerkedhettek az elméleti anyaggal, továbbá a tanultakat be is gyakorolták a csoport tagjai, ami nagy segítséget jelentett a résztvevők számára. A színvonalas, értékes eseményen különböző háttértudással rendelkező szakemberek tudtak tapasztalatot, illetve tudást cserélni, ami természetesen mindenki számára igen hasznos volt.
Nagy öröm számunkra, hogy a kiváló előadók a kurzusról készített beszámolójukban a következőket nyilatkozták Akadémiánkról, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központról és a Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központról:
„Egy olyan kiváló helyszínen, egy nagyon magas színvonalon működtetett sportakadémián tarthattuk meg a kurzust, amelyet speciálisan kosárlabdázók számára hoztak létre, akiket elkötelezett sportszakmai csapat támogat. Remek edzők, rehabilitációs szakemberek, sporttudományos munkatársak, sportpszichológusok és sportdietetikusok segítik a sportolók mindennapi munkáját.”