Nick Nurse, a Toronto Raptors vezetőedzője lesz az egyik plenáris előadója a július 23-24-én Pécsett megrendezésre kerülő II. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciának, amelyre június 30-ig még mindig 7000 forintos áron lehet regisztrálni. A kiváló szakember, aki a 2018/2019-es szezonban bajnoki címig vitte csapatát az NBA-ben, exkluzív interjút adott: beszélt a sikerekig vezető útjáról, a szakmai karrierjéről és a közelgő előadásáról is.
– A Raptors vezetőedzőjeként az első évében 58-24-es alapszakaszmérleget ért el a csapattal, franchise-rekordot állított fel a meccsenkénti pontok, asszisztok és bedobott hármasok tekintetében is. Még abban az évben, 2019-ben a Toronto megnyerte a franchise történetének első NBA-döntőjét, amivel történelmet írt. Meséljen nekünk egy kicsit arról, hogyan hatott ez a hihetetlen teljesítmény az életére!
– Az NBA megnyerése először is az Egyesült Államokon kívül, Kanadában nagyon sokat jelentett a szurkolóknak és a nemzet támogatóinak egyaránt. Így, ahogy azt el tudja képzelni, az én és a családom mindennapi élete eléggé megváltozott. Azt hiszem, Kanadában mindenki nézte a bajnoki döntőt valamilyen formában, és érdekes hallani mindenki történetét arról, hogy hol nézte, amikor a csapat célba ért. Ami a kosárlabdát illeti, én egyszerűen minden évet a maga kihívásának tekintek, és ez a bajnoki cím megnyerése előtt és után sem változott. Minden szezon a saját történetét meséli el.
– A következő évben, 2020-ban Önt választották meg az Év edzőjének. Joggal mondhatjuk, hogy elérte a csúcsot. Először is gratulálunk a csodálatos díjhoz! Elmondaná, hogy milyen fordulópontok voltak a pályafutásában, amelyek segítették, hogy eljusson idáig?
– A játékosok és a stáb minden tagja rengeteg köszönetet és elismerést érdemel egy ilyen díjért! Nagyon sok fordulópont volt. A pályafutásom minden egyes állomásán igyekeztem valamilyen tanulságot levonni, minden szezonban kitűztem egy célt, hogy edzőként miben kell konkrétan fejlődnöm. Több dolog is nagy hatással volt rám: a nagyszerű mentorok, a fiatal koromban végzett vezetőedzői munka, a világkörüli edzői utazások, a játék tanulmányozása és kutatása, valamint új stratégiák kipróbálása útközben.
– Ha stratégiáról beszélünk, a támadójáték mesterének tartják szakmai berkekben. A hagyományos játék folyamatos újításairól és újjáélesztéséről ismert, a legkisebb eredménytelenséget is eltiporja. Mondana néhány példát, ami növelte a csapata hatékonyságát?
– Az egyik legkritikusabb a dobásspektrum, amelyet a magyarországi előadásom során részletesen ismertetek majd. Meghatározható, hogy százalékos arányban mely dobásoknak van a legnagyobb értékük, melyek lehetnek a legnagyobb hatással egy 48 perces mérkőzésre és egy 82 meccses menetrendre. A második a támadólepattanó filozófia és a rendszer kiépítése, hogy több labdabirtoklást érjünk el támadó oldalon.
– Tizenkét szezonon keresztül edzősködött Európában, főként a Brit Kosárlabda Ligában (BBL). Hat csapatot edzett ott, és kétszer, 1999-2000-ben és 2003-2004-ben elnyerte az Év edzője címet is. A két kontinensen elért sikerek ismeretében mit tart a legnagyobb különbségnek az európai és az észak-amerikai kosárlabda között?
– Szerencsés vagyok, hogy még mindig részt veszek a FIBA-szabályok szerinti edzősködésben, mivel a kanadai férfiválogatott vezetőedzője vagyok. A legnagyobb különbség, amit az NBA-játékosaink tapasztalnak, a fizikalitás a labdavezetés során. Az NBA és a FIBA szabályai ezen a téren eléggé eltérnek, ez a legnagyobb különbség. A 40 perces játék is más, és persze a játékstílus is.
– A II. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia témája a „Multipractice”. Mennyire fontos téma ez a sportág számára?
– Nagyon! Én leginkább az innovációban hiszek. Ez egy kihívást jelentő kérdés, amit minden nap felteszek magamnak ebben a szakmában. Van-e jobb módja annak, hogy még jobban csináljuk? Van-e jobb módja annak, hogy egy új elemet úgy tanítsunk meg, hogy annak megértése maximális legyen? Van-e gyorsabb módja a tanításnak, fel tudjuk-e gyorsítani a tanulási folyamatot?
– Mit szeretne, mit vigyen magával a hallgatóság az előadásaiból?
– Azt szeretném, hogy azt tanulják meg, amit ŐK akarnak megtanulni! Mindent, amit a saját tanításukban és coachingjukban a leghasznosabbnak találnának. Nyitott könyv vagyok, és igyekeztem nyitott szemléletű is lenni.
– Ismeri Magyarországot?
– A nagyszerű dr. Németh László sokszor elvitt Magyarországra, nagyon régen, amikor a segédedzője voltam az angol válogatottnál. A mai napig barátok vagyunk, és ő az oka annak, hogy újra visszajövök. Alig várom, hogy megismerjem a Rátgéber Akadémiát és beszélgessek kiváló edzőkollégákkal a világ minden tájáról!